Felnőtt csapat


Futsal csapatunk történelme

Szombathely sportpalettája 2010-ben bővült egy új sportággal, ami hamar népszerűvé vált a megyeszékhelyen. Ez volt a futsal. A szakosztály a Haladás VSE egyesület keretein belül ekkor, 6 évvel ezel...


Részletek

Futsal csapatunk történelme


Szombathely sportpalettája 2010-ben bővült egy új sportággal, ami hamar népszerűvé vált a megyeszékhelyen. Ez volt a futsal. A szakosztály a Haladás VSE egyesület keretein belül ekkor, 6 évvel ezelőtt alakult.

A csapat gyakorlatilag egy baráti társaságra épült. Tíz – tizenkét éve volt egy remek kispályás együttes, mely szép sikereket ért el Szombathelyen, Vasban, de nem egyszer a megyehatáron kívül is. Később megfogalmazódott a csapat tagjainak fejében (Bokor Zsolt, Somfalvi Csaba, Pálmay Tamás) a gondolat, hogy tovább kellene lépniük. Így hozták létre a futsal csapatot. A 2010/2011-es szezonban mutatkozott be a bajnokságban. Jelenleg Swietelsky-Haladás VSE néven szerepel az NBI-es bajnokságban. A megalakuláskor még Admirál-Haladás VSE néven indult a futsal csapat. Nem is akárhogyan: rögtön megnyerte az NB II. nyugati csoportját, ráadásul imponáló mérleggel (19 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség), tíz pontot verve az ezüstérmesre. Bár az már a csapat alapításánál is érezhető volt, hogy van potenciál a csapatban, a hirtelen jött siker azonban talán még az „alapító atyákat” is meglepte. Már a kezdetekkor láthatóvá vált, hogy újabb színt visz ez a sportág Szombathely életébe.

Az NB II-es bajnokcsapat névsora: Sipos Gábor, Heinrich Márk, Németh Krisztián (kapusok), Halmos Máté, Németh Péter, Varga Attila, Bagó Gábor, Horváth Péter, Polgár Bálint, Bánfalvi Attila, Bánfalvi Zsolt, Demény Zsolt, Jáger Sándor, Czeglédi Balázs, Koronczai Roland, Fülöp Gergely, Neczpál Gábor, Kővári Tamás, Husvéth Balázs, Bogáti István, Kratochwill Zoltán, (mezőnyjátékosok), Pálmay Tamás (edző).

 

 

 

 

 

 

 

 

A futsal rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert Szombathelyen, amit mutat a nagyszámú lelkes szurkolótábor is. Emiatt a Haladás munkacsarnoka elérte befogadóképességének határát, így az NB I-es bajnokságban már az Aréna Savariában játszotta hazai mérkőzéseit a futsal csapat. A legtöbb nézőszám 1200 fő körüli volt, és minden mérkőzésen átlagban 600-700 néző bíztatja a csapatot, függetlenül az eredményességtől. Ez a lelkesedés a nézők részéről mind a szerethető, hazai fiatalokat is a soraiban tudó csapatnak köszönhető. Emellett a vezetők nem csak látványos futsal mérkőzést nyújtanak a szurkolóiknak, hanem egy színes, akár családi programot (félidőben érdekes előadásokkal: táncok, bemutatók).

Ha sokan azt gondolták, hogy ez a remek NB II-es szezon egy kiugró eredmény volt a zöld-fehérektől, azok a következő idényben szembesültek azzal, hogy a Haladásnak bizony a legjobbak között is helye van. A HVSE ugyanis újoncként, továbbra is Pálmay Tamás vezetésével a 7. helyig jutott a 2011/2012-es NB I-es évadban, éppen beverekedte magát a felsőházi rájátszásba.

 

 

 

 

 

 

 

A szombathelyiek a 2012/2013-as szezonban sem lassítottak, ismét összejött a felsőház, most a 6. pozícióval, új vezetőedzővel, Horváth Leventével. Új főszponzor (Swietelsky cégcsoport) érkezett az egyesülethez, akik hosszú távra terveztek, mert a stratégiai célok sosem rövidtávra szólnak. Úgy tudják meghatározni az elérendő célt és ugyancsak idő kell az oda vezető lépések megtételéhez is.

 

 

 

 

A második NB I-es szezonban a Magyar Kupában alakítottak igazán emlékezeteset a zöld-fehérek. Történetük legjobb szereplését produkálták azzal, hogy bejutottak a sorozat fináléjába – a Vasas, a Cső-Montage, a Szeged testén keresztül. A döntőben azonban a Győr jobbnak bizonyult. A csapat sikere mellett volt ebben az évben egyéni siker is, amire büszke lehet a szombathelyi csapat. Bemutatkozott a válogatottban egy pályafutását Szombathelyen kezdő futsalos (Halmos Máté), ami szintén nagyon-nagy elismerés és büszkeségre adhat okot a klubnak.

A kupaezüstérmes csapat névsora: Sipos Gábor, Németh Krisztián, Jurak Dániel (kapusok), Bagó Gábor, Jáger Sándor, Egle László, Joó Bálint, Sipos Norbert, Koronczai Roland, Horváth Péter, Halmos Máté, Németh Péter, Bogyó Károly, Kottán Krisztián, Balikó Tamás, Czeglédi Balázs, Schimmer Zoltán (mezőnyjátékosok), Horváth Levente (edző).

A 2013/2014-es szezonban jött egy kicsi megtorpanás, csak a 8. helyen végzett a Haladás, ám az alsóházi rájátszásban biztosan őrizte meg élvonalbeli tagságát.

 

 

 

 

De sikerült felrázni a csapatot – ezt bizonyítja a remekül sikerült 2014/2015-ös szezon. Spanyol edző érkezett a csapathoz (Marcos Angulo), akivel nagy fejlődésen ment át a csapat. A Haladás szorosan ott loholt az élmezőny nyomában, végül az 5. helyen zárta az alapszakaszt. A rájátszásban pedig megtáltosodtak a zöld-fehérek, és odaértek a harmadik helyre – a szezon meglepetését szolgáltatva ezzel. A bronzérem a Haladás fennállásnak legjobb bajnoki szereplését jelentette! Sőt, két különdíjat is kiérdemelt a Haladás: Marcos Angulo lett a szezon legjobb edzője, Öreglaki Norbert pedig a gólkirály.

A bronzérmes csapat névsora: Tyukász Péter, Matyi Benjámin (kapusok), Gyurcsányi Zsolt, Örgelaki Norbert, Hegyesi Zsolt, Hajmási Milán, Horváth Péter, Németh Péter, Vidák Balázs, Borsi Gergő, Rácz Bence, Vlasics Dániel, Biró Renátó, Gulyás-Kovács Géza, Kiss Márk, Márkus Gábor, Dürgő Péter (mezőnyjátékosok), Marcos Angulo (edző).

 

 

 

 

És, hogy a Haladás végérvényesen a honi futsal szűk élmezőnyének a tagja lett, azt a 2015/2016-os szezon bizonyította: megőrizte harmadik helyét a csapat! Sportban mindig nehezebb dolog megismételni, megtartani valamit, amit elértünk, mint megszerezni. Ezért sokat kellett tenni, ami a Halinak sikerült is.

A bronzérmes csapat névsora: Tyukász Péter, Matyi Benjámin, Gyimesi Máté (kapusok), Rácz Bence, Hajmási Milán, Öreglaki Norbert, Horváth Péter, Németh Péter, Németh Erik, Sipos Gergő, Farkas Péter, Kalló Péter, Vidák Balázs, Gyurcsányi Zsolt, Hegyesi Zsolt, Nagy Tamás (mezőnyjátékosok), Marcos Angulo, Lódi Tamás (edzők).

 

 

 

 

Látszik a fejlődés a csapatnál. Évről-évre stabilan szerepelnek a fiúk- Az NB I-es bajnokság élmezőnyébe tartozó, meghatározó egyesületnek számít a Haladás. A 2015/2016-os szezonban sikerült megőrizni, megtartani a 3. helyet, sőt volt esély többre is, ami csak 1 mérkőzésen múlt. Ebből látszik, hogy a csapatnál komoly munka folyik és törekednek a jobbnál-jobb eredmény megszerzésére. Fontos kiemelni, hogy a csapatnál végzett munka az utánpótlás csapatoknál is látszik, ami érinti a felnőtt csapatot. Több fiatal játékos is a felnőtt csapattal edz hétről-hétre és az NB I-es meccseken egyre többen kerülnek be a keretbe és ülhetnek a padon. Így van kikre építeni a jövőben is!

Összesített táblázat

Szezon

Helyezés

Edző

2010/2011

NB II. – 1. helyezés

Pálmay Tamás

2011/2012

NB I. – 7. helyezés

Pálmay Tamás

2012/2013

NB I. – 6. helyezés

Horváth Levente

2013/2014

NB I. – 8. helyezés

Horváth Levente, Pálmay Tamás

2014/2015

NB I. – 3. helyezés

Marcos Angulo

2015/2016

NB I. – 3. helyezés

Marcos Angulo, Lódi Tamás

A felnőtt, NB I-es csapat kapcsán érdemes beszélni a szombathelyi futsal utánpótlás nevelésről is. A Haladás futsal csapat NB I-be való felkerülésével megkezdődött a futsal utánpótlás nevelés is Szombathelyen. Az egyesület gondol a jövőre is. Fontosnak tartják az utánpótlás-nevelést, hiszen ők a jövő. Nagy hangsúlyt fektetnek rá. A vezetők számára egyre lényegesebb, hogy a felnőtt csapat menedzselése mellett az utánpótlás nevelésre, a fiatalok szabadidejének hasznos és egészséges eltöltésére is komoly figyelmet fordítsanak. Jelenleg 5 korosztályt (U11, U13, U15, U17, U20) versenyeztet a szombathelyi futsal szakosztály, de az U9-es korosztály elindítása is tervben van már a következő szezonban. Az utánpótlás edzők, akik a nagycsapat játékosai, így van kire felnézni és sokat tudnak tanulni a fiatalok. A korosztályokból mindig van előrelépési lehetőség, és idővel a felnőtt csapat keretébe is bekerülhetnek, amire már volt példa a klubnál. Ez által van motiváció a gyerekeknek. Minden utánpótlás korosztály részt vesz különböző bajnokságokban. Vannak kiemelkedő sikerei a csapatoknak. Az U9-es csapat már szerepelt meghívásos tornán, amit meg is nyert 2016-ban, Veszprémben. Az U11-es, U13-as és U15-ös csapat már többször is bejutott az ország 8 legjobb csapata közé. Az U17-es csapat az utolsó két évben, mindkétszer kivívta a felsőházi rájátszást. Az U20-as csapat a 2014/2015-ös bajnokságban 2. helyezést ért el, majd ezt, a 2015/2016-os szezonban megjavította, 1. helyen végeztek.




Megosztás


Vissza az előző oldalra!
Swietelsky-Haladás VSE Futsal - Magyar